Városi vers- és prózamondó verseny a költészet napján

A vers néma. Adj neki hangot! A vers a könyvben halott. Keltsd életre! Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából.

Kosztolányi Dezső

Az irodalmi alkotások írója arra is képes, hogy a lelkében lejátszódó folyamatokat szavakba öntse, verssé és prózává formálja. Ezeknek a műveknek az „életre keltésére” gyülekeztek  diákjaink 2024. április 11-én a Bocskai Tagintézményben.

Hatalmas munka előzte meg a versenyt: a szövegek kiválasztásától kezdve azok memorizálásán keresztül az állandó finomításig; a megfelelő tempó, a hangszín, a hanglejtés és a helyes szövegtagolás stb. megtalálása mind-mind rendkívül hosszú folyamat eredménye volt.

Mind a nyolc helyszínen igen nehéz feladat várt a zsűri tagjaira, akik a szövegeket legügyesebben életre keltő, azokat „papírjukból föltámasztó” tanulókat jutalmazták a dobogós helyekkel.

Nemcsak Kosztolányi Dezső, hanem Békés Márta gondolatait is megfogadták a gyerekek:

„Nem elég egy verset kívülről mondani, igazából belülről kéne tudni, érezni.”

Eredmények:

1-2. évfolyam vers

III. helyezett – Györfi Ádám 2. c
felkészítő pedagógus: Kunkliné Katona Marianna


1-2. évfolyam mese

III. helyezett – Éder Dorina 2. d
felkészítő pedagógus: Török Melinda


3-4. évfolyam vers

III. helyezett Szegedi Lajos 4. b
felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit

3-4. évfolyam mese

III. helyezett Bojtor Levente Márk 4. b
felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit


5-6. évfolyam vers     

I. helyezett Varga Botond Bendegúz 6. b
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó

III. helyezett Varga Csaba Kadocsa  5. c
felkészítő pedagógus: Nagyné Posta Márta


5-6. évfolyam próza

I. helyezett Véniger Luca 5. b
felkészítő pedagógus: Nagyné Posta Márta

III. helyezett Szlávik Norina 5. b
felkészítő pedagógus: Nagyné Posta Márta


7-8. évfolyam vers

II. helyezett Forgács Hanna Kata 7. b
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó

II. helyezett Pál Vanda 7. b
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó

III. helyezett Pál Zsanett 7. c
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó


7-8. évfolyam próza

I. helyezett Kulcsár Dóra Petra 7. c
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó

II. helyezett Erdei Réka 8. c
felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit

III. helyezett Bazsika Lajos 7. c
felkészítő pedagógus: Radóczné Bálint Ildikó

Gratulálunk mindenkinek!

Ismét pályáztunk!

A Hajdú-Bihar vármegyei Oktatási Hivatala által kiírt versenyre a 2.d osztályból 6 tanuló adott be pályamunkát:

Blága Dóra, Hunyadi Dominik, Kiss Bodza Borbála, Kordás Nándor, Nagy Levente és Pinczés Blanka.

A verseny témája: „A fák csodálatos világa”

Izgalommal várjuk az eredményhirdetést!

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Köszönet

Tisztelt Szülők! Tisztelt Támogatóink!

A Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézményének dolgozói, Szülői Munkaközössége, és gyermekeink ezúton is szeretnénk megköszönni azt a sok segítséget, támogatást, amelyet a 2024. március 22-én megrendezett Retro Disco megszervezésében nyújtottak.

Amikor ezt a discot a szülői munkaközösség tagjaival megálmodtuk egy olyan nemes cél vezérelt bennünket, hogy bevételéből az iskola udvarára egy új udvari játék kerüljön kialakításra az idejáró gyerekek számára. Rendezvényünkre minden reményünket felülmúló volt az érdeklődés. A sikeres szervezéshez és lebonyolításhoz nagyon sok ember összehangolt munkájára volt szükség.

Hálásan köszönjük, akik a belépőjegy megvásárlásával támogattak bennünket célunk elérésében. Rendkívül nagy köszönettel tartozunk azoknak is, akik támogatójegyek vásárlásával, egyéni felajánlásokkal, tombola adományokkal, önkéntes munkájukkal járultak hozzá rendezvényünk sikeres lebonyolításához!

Hálásan köszönünk minden segítséget!

Iskolai vers- és prózamondó verseny

A jó mese olyan mint egy varázslatos könyv: minden oldalán csoda vár.

Roald Dahl

Mi is egy csodás délután részesei voltunk 2024. március 26-án, ahol alsó tagozatos vers és mesemondóink mérték össze rátermettségüket. Bátran állíthatjuk, hogy mindenki profi módon megtanulta választott versét, meséjét ami illett a személyiségéhez is.

A versenyzők izgultak, de a zsűri még jobban – természetesen értük.

A kimagasló teljesítmények mögött sok munka és kitartás áll.

Ezúton is köszönjük diákjaink nevében a tanítók és szüleik felkészítő, segítő munkáját.

Eredmények:

1–2. osztály – vers

I. helyezett – Györfi Ádám 2. c
Felkészítő pedagógus: Kunkliné Katona Marianna

I. helyezett – Radócz Jázmin Beáta 1. d
Felkészítő pedagógus: Ruzsinszky Enikő

II. helyezett – Bereczki Tímea 1. c
Felkészítő pedagógus: Kerekes Judit

II. helyezett – Jenes László 2.c
Felkészítő pedagógus: Kunkliné Katona Marianna


1–2. osztály – próza

I. helyezett – Györfi Léna 2. c
Felkészítő pedagógus: Kunkliné Katona Marianna

I. helyezett – Végh Bertalan István 2. d
Felkészítő pedagógus: Török Melinda

II. helyezett – Éder Dorina 2. d
Felkészítő pedagógus: Török Melinda

III. helyezett – Kocsord Péter 2. c
Felkészítő pedagógus: Kunkliné Katona Marianna


3–4. osztály – vers

I. helyezett – Szegedi Lajos 4. b
Felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit

II. helyezett – Gém Imre 3. c
Felkészítő pedagógus: Pálné Bajkor Beáta

III. helyezett – Csele Zsófia 3. c
Felkészítő pedagógus: Pálné Bajkor Beáta

III. helyezett – Györfi Zsófia 4. c
Felkészítő pedagógus: Szarvasné Dobi Mária


3–4. osztály – próza

I. helyezett – Végh Lotti 4. c
Felkészítő pedagógus: Szarvasné Dobi Mária

I. helyezett – Bojtor Levente Márk 4. b
Felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit

II. helyezett – Györfi Glória 3. c
Felkészítő pedagógus: Pálné Bajkor Beáta

III. helyezett – Bódi Balázs 4. b
Felkészítő pedagógus: Lénártné Komjáthy Judit

Különdíj – Ecsedi Hanna 3. c
Felkészítő pedagógus: Pálné Bajkor Beáta

Gratulálunk mindenkinek!

HAPPY-hét

2024. március 18-22. között zajlott a 14. HAPPY-hét, az ország legnépszerűbb vízfogyasztást népszerűsítő programja, melyhez második alkalommal csatlakozott iskolánk.

Folyamatos hidratálásra van szükségünk a nap folyamán, a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

Erre hívja fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb iskolai-óvodai egészségvédő programja.

Tagintézményünk diákjai a TRV Zrt. munkatársaival közösen gondolkodtak az ivóvíz fogyasztás fontosságáról, valamint annak tisztításáról. Ellátogattak a Kékgyöngy-Szikvíz üzembe, ahol megismerkedtek a víztisztítás rejtelmeivel, a széndioxiddal dúsított víz készítésével. Víz Bárt üzemeltettek, különböző gyümölcsöket tettek az ivóvízbe, hogy több kedvet csináljanak ahhoz, hogy a különböző cukrozott italok helyett vizet igyanak. Plakátok készítésével hívták fel a figyelmet a víz fontosságára, vízzel kapcsolatos szólásokhoz és közmondásokhoz készítettek illusztrációkat.

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Szalagtűzés

A mai napon ünneplünk. Titeket ünneplünk. Kitárjuk lelkünket a pillanatnak, és mint egy lassított filmen bevéssük emlékezetünkbe ezt a napot. Feltűzzük melletekre a zöld szalagot.

A szalag jelképezi az életetek egy nagy szakaszának zárását, jelzi az összetartozást az iskolátokkal, az osztálytársaitokkal, tanáraitokkal és az iskola többi dolgozójával.

A zöld szalag bizonyítja, hogy szüleitek gondoskodásával, tanáraitok áldozatos munkájával és a Ti erőfeszítéseitekkel az iskola végzős diákjaiból hamarosan más iskolákat kezdő tanulókká váltok.

Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, Csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.

Pázmány Péter

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Március 15. Ünnepi műsor

1848. március 15-én – az európai forradalmi hullám részeként – Pest-Budán is kitört és vér nélkül győzött a forradalom a nemzeti szuverenitás és a polgári átalakulás jelszavaival („egyenlőség, szabadság, testvériség”). Megszületett a modern parlamentáris Magyarország, és megkezdődött a szabadságharchoz vezető folyamat, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

A „Pilvax-kör” (többek között Petőfi, Jókai, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula) előző este határozta el véglegesen, hogy a bécsi forradalom nyomán cselekvésre szánja el magát. Március 15-én délelőtt mozgósították az egyetemi ifjúságot, felolvasták a 12 pontot, amelyet később Landerer és Heckenast nyomdájában a Nemzeti dallal együtt, cenzori engedély nélkül kinyomtattak (így született meg a sajtószabadság).

Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál tartottak nagygyűlést, majd a tízezresre duzzadt tömeg a hajóhídon átvonult Budára, ahol a megrettent Helytartótanács életbe léptette a 12 pontban foglalt követeléseket, és szabadon bocsátotta az állítólagos sajtóvétség miatt bebörtönzött Táncsics Mihály újságírót, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a betiltott Bánk Bán előadásával ünnepelték a forradalom győzelmét. Mindez 176 évvel ezelőtt történt. A forradalom és az azt követő szabadságharc mindig kiemelkedő jelentőségű volt a magyar nép életében.

Jókai Mórt szeretném idézni, aki máig érvényesen fogalmazta meg az 1800-as évek végén, csaknem 50 évvel a márciusi események után:

”Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszaemlékezni ez évre, annak történelmére és a történelem alkotó alakjaira.”

A mai ünnepségünk is azt bizonyítja, hogy mennyire igaza volt Jókainak.  Ötödikeseink osztályfőnökeikkel lelkesen készültek, hogy e nap eseményeit elénk tárják.

Felkészítő pedagógusok: Nagyné Posta Márta, Melkó Károly osztályfőnökök; és Melkó Károlyné Éva néni. A táncok betanításában segített: Török Melinda, Nagy Anna és Vitányi Lia.

Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak.

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…