Kuncogó Kobakok: ,,Az erő velem van”
Mikor ebben a hónapban végiggondoltuk, hogy mit kellene a téma szerint körbejárni, még nem is sejtettük, hogy a valóságban mennyire fog érinteni bennünket.
Eddig olyan problémákra fókuszáltunk, ami többnyire az iskolai életünket érinti. Megküzdöttünk a reggeli álmossággal, az ételek közti válogatással, a baráti konfliktusokkal, a játékon való veszekedéssel, a szabályok betartásával. Ezekkel valóban „küzdünk” nap mint nap.
Azonban az ilyen apró problémákat, amik néha hatalmasnak tűnnek, többszörösen felülírta az élet. Amit heteken keresztül megbeszéltünk, eljátszottunk, az most valóságot öltött. Pár napja kaptuk a szomorú hírt, hogy az egyik kis tanulónknak a családi háza porig égett, nem maradt semmilye, csak az, amiben akkor iskolába jött.
Másnap már úgy érkeztek a gyerekek az intézményünkbe, hogy értesültek a problémáról. Úgy éreztük, hogy ezt azonnal meg kell beszélni az ő szintjükön.
Együttérzésről, gondoskodásról, segítségnyújtásról tettek tanúbizonyságot, ami abban nyilvánult meg, hogy tömkelegével érkeztek a felajánlások. A legmeghatóbb az volt, amikor a saját, még használatban lévő játékaikat adták önként oda kis osztálytársuknak. Ezen kívül jó szóval, rajzzal, simogatással jelezték felé együttérzésüket. A szülői összefogás is rendkívülinek bizonyult. Háztartási cikkeket, szekrényt, hűtőgépet, ruhaneműt, takarókat, meleg paplanokat, párnának ajánlottak fel. Olyan családok is boldogan segítettek, akik szintén nehéz körülmények között élnek.
Nagyon megható pillanatok voltak ezek, amit reményeink szerint nem fognak elfelejteni a gyerekek.
Történt egy másik, szintén próbára tevő esemény ugyanekkor. Új tanuló érkezett hozzánk, akinek családi háttere nagyon viszontagságos, ezt a gyerekekkel nyilván nem beszéltük meg, arról viszont szót ejtettünk, mennyire fontos a befogadás, mit érezhet a kis társuk idegen helyen, ismeretlen emberek között, nem megszokott környezetben. Egyből azonosulni tudtak a helyzettel. Nyitottan fogadták – felnőtteket megszégyenítő módon- előítélet, fenntartás nélkül barátsággal. S elmondhatjuk, hogy pár nap elteltével zökkenőmentesen beilleszkedett közénk az új kisfiú.
Szófelhőt készítettünk azokból a kifejezésekből, amik legtöbbször elhangzottak az ismerkedés során. Olyan fogalmakat tartottak fontosnak, mint az „otthon, játék, öröm, barát, szív”. A közösségépítő játék során élesben is megvalósult mindaz, ami eddig csak papíron létezett. A fotók nem teljesen adják vissza azokat az érzéseket, amik uralkodtak bennünk ezekben a napokban. Megélni jobb, érdekesebb és mindenképpen tanulságosabb volt.
