Iskolánk 25 diákja és 3 pedagógusa feledhetetlen élményekkel tért haza a Határtalanul pályázaton megnyert kirándulásról. Négy napot tölthettek el a Felvidéken, bejárták az egykori Gömör, Szepes, Liptó, Abaúj és Zólyom megye nevezetességeit. (A terület ma Szlovákiához tartozik.) Élményeikről a következő írásban számolnak be.
2025. március 10-én, hétfő reggel 6 órakor indultunk busszal, és március 13-án este 19 óra körül értünk haza.
Az első nap élményei:
Közel két órás utazás után Bánrévénél léptük át a határt, és ott találkoztunk először az idegenvezetőnkkel, Ambrus Ferenccel. Feri bácsi nagyon tájékozott volt, mindent ismert az adott helyről, minden kérdésünkre azonnal tudta a választ. Köszönjük neki, hogy az utazásunkat még izgalmasabbá és érdekesebbé tette.
A határt átlépve először Rimaszombatra vezetett az utunk, ahol a város egyik leghűségesebb alakjának, Tompa Mihálynak az emlékművét kerestük fel először, majd Petőfi Sándor költő és Blaha Lujza színművész szobrát is megnéztük. Városnézésünk állomásai voltak: a festői városháza, a református templom, a Tompa Mihályról elnevezett tér és könyvesbolt. Megnéztük azt a díszes házat is, ahol Bartók Béla zeneszerző lépett fel.
Utunk Selmecbányára vezetett, ahol a Szentháromság tér gyönyörű látképe tárult elénk. Itt az idegenvezetőnk a város történelméről, lakosairól és a világhírű ezüstbányáról beszélt nekünk. Egy kis emelkedő után eljutottunk ahhoz a líceumhoz is, aholPetőfi Sándor 1838–39-ben tanult. Megnéztük a Szentháromság teret, a városházát és a Leányvár kastélyt is, ahonnan a város gyönyörű látképe tárult elénk.
Csodás élményekkel gazdagodva Besztercebánya felé vettük az utunkat, a Garam folyó mentén fekvő településre. Először itt is egy gyönyörű tér fogadott bennünket, a Szentháromság tér. Már csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a selmecbányai vagy a besztercebányai szebb-e, mert mindkettő gyönyörű volt. Besztercebánya már a középkorban a rézbányászatáról volt jelentős. Utunk során IV. Béla királyunk lovasszobrát is megnéztük, majd a város főterének híres épületeit és emlékműveit látogattuk végig.
Az első napon még várt ránk egy hosszú út: mintegy két órába telt, míg a szállásunkra, Iglóra érkeztünk. A kétfogásos vacsora elfogyasztása után kipakoltuk a bőröndöket, és elfoglaltuk a szállásunkat. Az első napon 522 kilométert tettünk meg, és mintegy 15 látványosságot néztünk meg.

A 2. nap élményei:
A folytatásban kicsit rövidebbre fogjuk a beszámolónkat, bár az élményeink nemhogy csökkentek volna, de napról napra csak gazdagodtak. A reggelink elfogyasztása után először Késmárkra utaztunk. A várat még zárva találtunk, ezért tovább mentünk, hogy majd visszafele jövet, a 13 órás tárlatvezetésnél nézzük meg azt. Utunkat egy csokigyár felé vettük, ahol sok finomság fogadott minket. A lublói vár volt a következő állomás, jókedvű kis csapatunk könnyen vette az akadályokat, és felbaktattunk a vár kapujához. Bár azt még nem nyitották ki a tavaszi szezonra, a kilátás mindent kárpótolt. Visszasétáltunk a buszunkhoz, és elfogyasztottuk a délre szánt úticsomagunkat, amely mindig szendvics, alma és egy kis édesség volt ásványvíz kíséretében. Sietnünk kellett, de még időben elértük Késmárkon a 13 órás tárlatvezetést. Megérte: feledhetetlen élményeket szereztünk a késmárki várlátogatáson. Igaz, nagyon hideg volt, de szerencsére senki sem fázott meg.
Utunk ezután a Csorba-tóhoz vezetett. Egy kicsit visszamentünk a télbe, hisz jeges és havas vidék fogadott bennünket. A Csorba-tó a Tátra déli oldalán a második legnagyobb tó. 1346 méter magason voltunk, a tó hossza 600 méter, legnagyobb mélysége 20 méter. Medvével nem találkoztunk. (Sajnos! Szerencsére!) A táj gyönyörű volt, feledhetetlen élményekkel tértünk haza a szállásunkra. Megvacsoráztunk, majd kvízkérdések következtek. Feri bácsi az első két napon elmondottakból kérdezett, próbára tette a tudásunkat. Ez történt a következő este is. A jól és gyorsan válaszoló gyerekek cukrot vagy csokit kaptak.

A 3. nap élményei:
A 3. nap első városa Lőcse volt, a város felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Itt megnéztük a Szent Jakab-templomot, melynek gyönyörű, 18 méter magas faoltárát Pál mester faragta ki. Ezután átmentünk a Városházára, az épület mellett először a szégyenketrec történetével ismerkedtünk meg. Benn, a városháza emlékkiállításán a város történetéről és lakosairól sok érdekességet hallottunk, majd a lőcsei fehér asszony szomorú történetével is megismerkedtünk. Nem is gondoltuk korábban, hogy majd a városháza nagy asztalánál is helyet foglalhatunk. Minden városban, így Lőcsén is lehetőségünk volt egy kis szabadprogramra, így a vásárlásra is.
A nap folytatásában egy hosszabb, mintegy 10 kilométeres túrára indult a csapat egy része két felnőtt vezetésével. A Hernád folyó áttörése felé vezetett az útjuk, nagyon kellett figyelniük, de legyőzték az akadályokat. Sokszor keskeny pallókon lépkedtek, és láncokba kapaszkodtak. A nap zárásaként Poprádra mentünk, a város Szepesszombat nevű részébe. Sok szépséget és ritkaságot láttunk itt is, közéjük tartozott a templom díszes barokk orgonája. Este ismét a Kauflandban vásárolhattunk, a vacsora után pedig kvízkérdések következtek.

A 4. nap élményei:
Már a 3. este összepakoltunk, hogy a reggeli elfogyasztása után indulhassunk is az utunkra. Bepakoltunk a buszba, és Kassa felé vettük az irányt. Most először áztunk el, nem is egyszer a nap folyamán. Kassa Szlovákia második legnagyobb városa Pozsony után, lakosainak száma megelőzi Debrecent.
Kassán megnéztük a gótikus stílusban épült Szent Erzsébet-székesegyházat, melynek altemplomába (kriptájába) 1906-ban hozták haza II. Rákóczi Ferenc földi maradványait Törökországból. Ezután átmentünk a fejedelem rodostói házának pontos másolatába, melyet Kassán építettek fel. Itt sok személyes tárgyát is láthattuk II. Rákóczi Ferencnek.
Kassa után Rozsnyóra vezetett az utunk, egy iskolát látogattunk meg, az intézmény diákjai magyarul tanulnak. Épp a március 15-i megemlékezésre készültek, az iskola már ünneplőbe öltözött. Beültünk egy tanterembe, és megállapítottuk, hogy a mienk is hasonló, és igyekeznünk kellene már haza.
Rozsnyó belvárosa volt a következő állomásunk, megnéztük a főteret, és megkoszorúztuk Kossuth Lajos szobrát, miközben el is énekeltünk egy 1848-as dalt. Már harmadszorra is eláztunk, de ez nem vette el a kedvünket. Utoljára még egy helyi méhésszel is találkoztunk, aki sok érdekességet mesélt nekünk a méhészkedésről.
16 óra után indultunk haza, Kazincbarcikán még megálltunk, majd röviddel 19 óra után érkeztünk meg az iskolánkhoz. A szüleink és a testvéreink nagy örömmel vártak minket.
Köszönjük szépen a nagyszerű lehetőséget, azóta is emlegetjük a Felvidéken töltött napokat, élményeink sokáig elkísérnek majd bennünket.
Galériánkat IDE KATTINTVA meg…


