Október 23. – Iskolánk műsora

Tagintézményünkben október 22-én 8 órától emlékeztünk meg az október 23-ai eseményekről. A három nyolcadik osztály tanulói korhű ruhákba öltözve elevenítették fel az 1956-os eseményeket. A sok mozgás és témához illő zenei aláfestés elnyerte mind a vendégek, mint a tanulóifjúság tetszését.

64

Galériánkat ITT TEKINTHETI meg…

„Tündérboszorkány a könyvtárban”

A 4. osztály megtisztelő meghívást kapott a Lengyel Menyhért Városi Könyvtártól Bosnyák Viktória író-olvasó találkozójára.

01A gyerekek közül már többen olvastak az írónő regényeiből, és örömmel fogadták a lehetőséget. A személyes találkozás előtt jó néhány művét kikölcsönöztük, melyek kézről-kézre jártak. Lelkesen ajánlották egymásnak, visszaidézve a legjobb részeket.

Volt, akiket a Mantyus könyvek kedves hangulata fogott meg, másokat pedig a Tündérboszorkány sorozat varázslatos világa csábított el, de a nyelvtani ismereteket segítő műveket is megkedvelték.

Nagyon kellemes, jó hangulatú délutánt töltöttünk el az írónővel. Mesélt magáról, családjáról, művei keletkezésének körülményeiről, terveiről. Kíváncsi volt az olvasók, a gyerekek véleményére, visszajelzéseire is.

Kedvessége, baráti hangneme magával ragadva a közönségét, élvezetessé tette az együtt töltött időt.

Ide kattintva pedig megtekinthetik a BalmazTV adását is.

02

Az írónő felajánlotta a kapcsolattartást a Facebook oldalán, így számunkra sem záródott még le a megindult kommunikáció.

Várunk vissza Viki néni!

Október 06. – Iskolánk műsora

011849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amelyről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.64

Iskolánkban évek óta közös gyertyagyújtással, ünnepi műsor keretében emlékezünk a kivégzett hősökre. A 6.c és 6.d osztályok diákjai színvonalas műsora után a tanulóifjúság és a pedagógusok a város központjában található Kossuth szobornál helyezték el a megemlékezés mécseseit.

Galériánkat ITT TEKINTHETI meg…

„Ess talpra!” beszámoló

09

Iskolánkban egy európai uniós pályázat keretében (TÁMOP3.1.4B) egyhetes programsorozatot szerveztünk az 5. osztályos gyermekek számára.

A pályázat címe: „Ess talpra!”




A következő programokat valósítottuk meg:

  • „Egészségnap” (egészséges életmóddal, – táplálkozással kapcsolatos foglalkozás az iskolavédőnővel; jógafoglalkozás)
  • „Közlekedj okosan!” (az iskolarendőr előadása a kerékpáros közlekedés szabályairól, KRESZ-totó, kerékpáros ügyességi verseny)
  • Kézműves foglalkozások (gesztenyebábok, fonókerettel font karkötők, nemezvirágok)
  • Homokvárépítés
  • Táncház
  • „Bolond-olimpia” (a gyerekekből és szülőkből alakított vegyes csapatokkal, utána a jól megérdemelt uzsonna)

Reméljük, mindenki jó hangulatban tért haza és zárta ezt a hetet.

A programsorozat egyik fő célja a közösségformálás, a partnerkapcsolatok erősítése volt. Ezúton is köszönjük a partnerek segítségét a programsorozat sikeres lebonyolításában.

Partnereink voltak:

  • Posta Julianna (Semmelweis Védőnői Egyesület)
  • Burainé Vincze Irén (jógaoktató)
  • Vas Attila, Csige Imre, Tar Lajos (Balmazújvárosi Rendőrkapitányság)
  • Pálné Takács Zsuzsanna (SZM tag)
  • Varga Lászlóné (Angyalliget Közhasznú Alapítvány)
  • Kis-Himes néptáncegyüttes
  • DÖK
  • Szülői közösség
  • Kollégák

A program megvalósítói:

Lénártné Komjáthy Judit, Melkó Károlyné, Tóth Éva Ágnes 5. osztályos osztályfőnökök

7

TÁMOP 3.1.4 B – Pályázat bemutatása

Iskolánk sikeresen pályázott a TÁMOP 3.1.4. B-13/1-2013-0001 „Köznevelés az iskolában” európai uniós támogatásból megvalósuló projekt Partnerség és hálózatosodás moduljának közösségi eseményeire

A projekt címe: „Ess talpra!”

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A pályázat alapvető célja:
Az iskola és külső partnere együttműködésén alapuló közösségi esemény megvalósítása

Célcsoport:
A felső tagozatos gyermekek.

A projekt leírása:
Egyhetes programsorozatot szervezünk a Diákönkormányzat és a Szülői Választmány szervezésében – az 5-8. évfolyamos gyerekeknek és szüleiknek külső partnerek bevonásával praktikus ismeretek közös tanulására.

  1. nap: Egészségnap – egészségmegőrzés, tudatos táplálkozás jóga gyerekeknek és felnőtteknek
  2. nap: Közlekedj okosan – kerékpáros közlekedés szabályainak megismerése és alkalmazása
  3. nap: Kézműves foglalkozás – hagyományőrzés, manuális technikák megismerése
  4. nap: Vizi vetélkedő gyerekeknek, várépítés
  5. nap: Játékos vetélkedő szülőkkel gazdálkodási ismeretekről – főzéssel egybekötve

A pályázat megvalósulásának határideje: 2014. 10. 31.

Kedvezményezett:
Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézménye

Elérhetősége: 4060. Balmazújváros, Móricz Zs. u. 1-3.
Telefon: (52) 580-543
E-mail: moricztelephely@gmail.com

Megvalósítók:

Közalkalmazottak
Lénártné Komjáthy Judit, Melkó Károlyné, Tóth Éva Ágnes

Kormánytisztviselők:
Fehérné Györfi Judit

Közreműködő szervezetek:
Semmelweis Védőnői Egyesület, szülői szervezet, iskolarendőr, kis-Himes Néptánccsoport, Kamilla Gyógy-, Termál és Strandfürdő, Kadarcs Hagyományőrző Egyesület

Elsősök a Hortobágyon

242014. 09. 19-én az első évfolyamos tanulók és tanítóik iskolán kívüli „csapatépítő tréningen” vettek részt a Hortobágyon. Buszos kirándulás keretében a délelőttöt a Madárkórházban, a Látogatóközpontban és a Vadasparkban tölthették el.

Felejthetetlen élményt nyújtott a gyermekek számára a sólyomreptetés, az omnibuszos utazás, és természetesen a minden helyszínen megtalálható játszóterek széles kínálata. Közelebb hozta egymáshoz a gyerekeket és a tanítókat ez a program, mert felszabadult együttlétet teremtett, melyről a mellékelt fotók is árulkodnak.

Galériánkat ITT TEKINTHETI meg…