Ezüstérmes lett az iskola lány kézilabda csapata az országos Diákolimpián

Befejeződött a III. korcsoportos összevont labdajáték Diákolimpia Miskolcon. Kézilabdában Hajdú-Bihar vármegyét a Balmazújvárosi Általános Iskola lányai képviselték, akik a kvalifikációs megyei elődöntő és döntő megnyerése után az országos elődöntőben sem találtak legyőzőre, így veretlenül kerültek a miskolci 8 csapatos országos döntőbe.  

Az eseményre június 13-15. között került sor, melyen lányaink a csoportmérkőzések során mind a 4 mérkőzésen győztesen jöttek le a pályáról. Sorrendben Mezőkövesd, Kozármisleny, Szeghalom és Alsónémedi volt az ellenfél és hol könnyebben, hol nehezebben, de a végén mindig mi örülhettünk.

A döntőben Gyöngyösi gárda várt lányainkra, akik ezen az összecsapáson jobbak voltak, így meg kellett elégednünk az ezüstéremmel. Csapatunknak ez volt az egyetlen veresége, de ha a végeredményt nézzük a közel 260 együttesből elért 2. hely igencsak kiváló eredmény és mindannyian nagyon büszkék lehetünk kéziseink teljesítményére.

A döntőben az újvárosi lányokat egy sereg osztálytárs buzdította, akik különbusszal érkeztek a nagy eseményre. Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy a mezőny legjobb kapusa címet az edzők szavazatai alapján Schilling Adél 6.c osztályos tanuló kapta, míg a csapat legjobb játékosa Lénárt Hanna 6.c osztályos tanuló lett. Az is kiderült, hogy a vármegyéből ebben a korcsoportban a megrendezett labdajátékok közül a 2. hellyel mi értük el a legjobb eredményt.

A csapat tagjai:

a Székhelyintézményből: Szabó Lotti, Angyalos Anna, Radócz Anna Léna

a Kalmár tagintézményből: Véniger Luca, Szegedi Anna, Rőth Hanna, Vitányi Lia, Nagy Kata, Végh Lotti, Schilling Adél, Schilling Hanna, Béke Elizabet, Varga Noémi, Lénárt Hanna

Edző: Melkó Károly

Segítő: Szabó Imre

Gratulálunk mindenkinek!