Honvédelmi hét volt az iskolánkban

Iskolánk tanulói, a Honvédelmi Sportszövetség által kiírt TÁM/5/2018-as számú pályázatának keretében egy honvédelmi projekthéten vehettek részt, melynek megvalósítása a pályázati adatlapon leírtaknak megfelelően meg is történt. Célunk a tematikus hét programsorozatával a tanulók hazafiasságra nevelése, a nemzeti öntudat formálása és a közösségépítés volt.

Ünnepi műsor

Minden felső tagozatos osztályban katonai rajok alakultak 7 fővel (gyalogság, tüzérek, pilóták, ejtőernyősök, utászok, harckocsizók, huszárok). A rajoknak egész héten a honvédelemhez kapcsolódó plusz feladatokat kellett teljesíteniük.

Soróczki-Pintér Balázs előadása

A honvédelmi hét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi műsorral kezdődött március 14-én, melyet iskolánk 5. osztályos tanulói adtak. Rendkívüli történelemóra keretében tartott előadást „Balmazújvárosi honvédek a haza szolgálatában” címmel Soróczki-Pintér Balázs hagyományőrző, iskolánk volt tanulója. A bő egy óra alatt átfogó képet kaptunk helyi történetekről és hőstettekről a szabadságharctól a második világháborúig. Az eseménysorozat március 18-án hétfőn folytatódott, ahol a 7 megalakuló raj egy rövid előadás formájában bemutatkozott, és jutalmul megkapták csapatkendőjüket, amelyet egész héten hordaniuk kellett.

Sorverseny

A sport sem maradhatott ki a programjaink közül. Másnap testnevelőink katonai akadálypályát készítettek a tornateremben az alsós és felsős gyerekek számára. Tanulóink töretlen lelkesedéssel teljesítették a nehezített pályákat. A versenyben részt vevők és jól teljesítők jutalomban részesültek.

Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének előadása

A hét közepén, szerdán érkezett hozzánk a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete. Nekik köszönhetően egy részletes bemutatást kaptak tanulóink az első- és második világháborús katonai viseletről, fegyverekről, fontosabb eseményekről.

Repülőmakettek

Még aznap délután iskolánk pedagógusa, Szabó Valéria interaktív előadást tartott a II. világháborúban használt repülőgépekről. Az előadást kiegészítette nagypapája repülőgépmakett-gyűjteményével, amit a gyerekek közelről is megcsodálhattak.

Budapesti Kirándulás

Csütörtökön a rajokkal (49 fő) és 5 kísérővel Budapestre kirándultunk. Reggel 10 órakor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlatvezetésén vettünk részt, melyen a gyerekek megnézhették és kezükbe foghatták a fegyvertárban a különböző fegyvereket, és betekintést nyerhettek az I. világháború részletes történetébe. Ezután a Mátyás-templomot és a Halászbástya páratlan kilátását csodálhatták meg.

Hajdú-Bihar megyei Lovas- és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület bemutatója

Március 22-én, pénteken a Hajdú-Bihar megyei Lovas- és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület tagjai látogattak el hozzánk. Az alsós és felsős tanulók közelebbről megismerkedhettek a magyar huszárok mindennapjaival, felszereléseivel. A nap fénypontja a lovas huszár volt, aki iskolánk udvarán tartott rövid bemutatót.

A pénteki nap ezzel még nem ért véget, hiszen a pályázatban résztvevő gyerekek bent aludtak iskolánk barakká kikiáltott tornatermében.  Estébe nyúló katonai programok, kincskeresés, alakizás, éjszakai őrjárat várt a 49 fiatal honvédre.

A honvédelmi hét zárásaként március 26-án, kedden a debreceni Kossuth Laktanyába látogattunk, ahol megtekintettük a csapatmúzeumot, és megismertük a katonai járműveket, öltözetet és fegyvereket.

Kossuth Laktanya

Magunk és tanulóink nevében is szeretnénk megköszönni a Honvédelmi Sportszövetségnek az anyagi támogatást, melynek köszönhetően megvalósultak programjaink, és egy élményekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött.

Galériánkat itt tekinthetik meg: