Október 23. – Műsor

1956. október 23-án a magyar nép bátorságát és szabadságvágyát hangoztatta, egy olyan időszakban, amikor erre alig volt remény. A forradalom a szovjet uralom ellen, a demokratikus reformokért indult. A diákok és a munkások összefogtak, hogy követeljék a szabadságot, a függetlenséget és a politikai változásokat.

A forradalom emléke máig él a magyar történelemben és a köztudatban, emlékeztetve minket arra, hogy a szabadságért folytatott küzdelem sohasem hiábavaló.

A magyar történelem 68 évvel ezelőtti kiemelkedő eseményére a nyolcadik osztályosok előadásában méltón emlékeztünk meg az ’56-os hőseinkre. Ezt igazolja, hogy mind az alsós, mind a felsős gyermekek figyelemmel nézték a műsort. A pedagógusaink, nyugdíjas kollégáink és a szülők szemében pedig meghatódottságot, néhol könnycseppet is láttunk.

A szereplő gyerekek leírhatatlan koncentráltsággal, illő komolysággal, átéléssel jelenítették meg az 1956-os forradalom eseményeit, az énekkar pedig emelte a műsor színvonalát, hangulatát.

Felkészítő tanáraik: Kolozsánné Nagy Julianna, Diószegi Zsolt, Szabó-Kovács Kíra és Szabó Tamás

Köszönjük a felkészítő tanárok és a gyerekek munkáját!

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…