HAPPY-hét

2024. március 18-22. között zajlott a 14. HAPPY-hét, az ország legnépszerűbb vízfogyasztást népszerűsítő programja, melyhez második alkalommal csatlakozott iskolánk.

Folyamatos hidratálásra van szükségünk a nap folyamán, a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

Erre hívja fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb iskolai-óvodai egészségvédő programja.

Tagintézményünk diákjai a TRV Zrt. munkatársaival közösen gondolkodtak az ivóvíz fogyasztás fontosságáról, valamint annak tisztításáról. Ellátogattak a Kékgyöngy-Szikvíz üzembe, ahol megismerkedtek a víztisztítás rejtelmeivel, a széndioxiddal dúsított víz készítésével. Víz Bárt üzemeltettek, különböző gyümölcsöket tettek az ivóvízbe, hogy több kedvet csináljanak ahhoz, hogy a különböző cukrozott italok helyett vizet igyanak. Plakátok készítésével hívták fel a figyelmet a víz fontosságára, vízzel kapcsolatos szólásokhoz és közmondásokhoz készítettek illusztrációkat.

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Szalagtűzés

A mai napon ünneplünk. Titeket ünneplünk. Kitárjuk lelkünket a pillanatnak, és mint egy lassított filmen bevéssük emlékezetünkbe ezt a napot. Feltűzzük melletekre a zöld szalagot.

A szalag jelképezi az életetek egy nagy szakaszának zárását, jelzi az összetartozást az iskolátokkal, az osztálytársaitokkal, tanáraitokkal és az iskola többi dolgozójával.

A zöld szalag bizonyítja, hogy szüleitek gondoskodásával, tanáraitok áldozatos munkájával és a Ti erőfeszítéseitekkel az iskola végzős diákjaiból hamarosan más iskolákat kezdő tanulókká váltok.

Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, Csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.

Pázmány Péter

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Március 15. Ünnepi műsor

1848. március 15-én – az európai forradalmi hullám részeként – Pest-Budán is kitört és vér nélkül győzött a forradalom a nemzeti szuverenitás és a polgári átalakulás jelszavaival („egyenlőség, szabadság, testvériség”). Megszületett a modern parlamentáris Magyarország, és megkezdődött a szabadságharchoz vezető folyamat, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

A „Pilvax-kör” (többek között Petőfi, Jókai, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula) előző este határozta el véglegesen, hogy a bécsi forradalom nyomán cselekvésre szánja el magát. Március 15-én délelőtt mozgósították az egyetemi ifjúságot, felolvasták a 12 pontot, amelyet később Landerer és Heckenast nyomdájában a Nemzeti dallal együtt, cenzori engedély nélkül kinyomtattak (így született meg a sajtószabadság).

Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál tartottak nagygyűlést, majd a tízezresre duzzadt tömeg a hajóhídon átvonult Budára, ahol a megrettent Helytartótanács életbe léptette a 12 pontban foglalt követeléseket, és szabadon bocsátotta az állítólagos sajtóvétség miatt bebörtönzött Táncsics Mihály újságírót, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a betiltott Bánk Bán előadásával ünnepelték a forradalom győzelmét. Mindez 176 évvel ezelőtt történt. A forradalom és az azt követő szabadságharc mindig kiemelkedő jelentőségű volt a magyar nép életében.

Jókai Mórt szeretném idézni, aki máig érvényesen fogalmazta meg az 1800-as évek végén, csaknem 50 évvel a márciusi események után:

”Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszaemlékezni ez évre, annak történelmére és a történelem alkotó alakjaira.”

A mai ünnepségünk is azt bizonyítja, hogy mennyire igaza volt Jókainak.  Ötödikeseink osztályfőnökeikkel lelkesen készültek, hogy e nap eseményeit elénk tárják.

Felkészítő pedagógusok: Nagyné Posta Márta, Melkó Károly osztályfőnökök; és Melkó Károlyné Éva néni. A táncok betanításában segített: Török Melinda, Nagy Anna és Vitányi Lia.

Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak.

Galériánkat IDE KATTINTVA tekinthetik meg…

Kalmár-napok 2024 – „Szuper páros” eredmények

A Kalmár-hét keretében a legkisebb diákjaink osztály szintű sor- és váltó versenyek keretében mérhették össze koordinációs és kondicionális képességeiket. A nagyobb (4-8. évfolyamos) tanulóink pedig egy “Szuper Páros” elnevezésű ügyességi páros vetélkedőn mérhették össze tudásukat különböző sportágakhoz kapcsolódó feladatokban.

7-8. évfolyam:

1. Drága Lili Panna és Kordás Kristóf
2. Nagy Dóra és Veres Dominik
3. Koroknai Fanni és Pinczés Anna


5-6. évfolyam:

1. Tóth Lívia és Hüse Dániel
2. Jakab Csenge és Kapitány Nándor
3. Major Alexandra és Lós Dávid


4. évfolyam:

1. Németi Olivér és Harangi Diána
2. Bódi Balázs és Horváth Hanna
3. Bereczki Enikő és Kerekes Dávid

Gratulálunk mindenkinek!

Közlemény hit- és erkölcstan oktatásáról

A Balmazújvárosi Általános Iskolában, 2024/2025-es tanévben a hit-és erkölcstan oktatásmegszervezését vállaló bevett egyházak, azok belső egyházi jogi személyei:


A honlap IDE KATTINTVA érhető el.



Az iskolában a katolikus hit- és erkölcstant a plébános tartja. Az órán szeretetteljes légkör–játék–élmények–bibliai történetek, amelyek Jézusról szólnak. Maradandó értékek, amely fontosak kell, hogy legyenek. Közösségépítés és öröm. Ezek az értékek támpontot jelentenek a gyermek életében.

Anyagok:
1-2.osztály: gyermek megtapasztalja, hogy a Mennyei Atya olyan, mint egy édesapa vagy édesanya, aki szeret–illetve Isten üzenete, amelyben az Ószövetségben és Újszövetségben felismeri, mi a feladata az életben.

3–4. osztály: Megújulás, újrakezdés az életben. Ebben segít Isten áldása és kegyelme a közösségben és az ember életfordulójában–illetve erkölcsi alapok /Tízparancsolat/ és a hozzá kapcsolódó feladat segít a mélyebb megértésben.

5–6. osztály: Könyvek Könyve: Isten választott népének történelme a kiválasztott próféták közreműködésével Jézus élete és tanítása, illetve a keresztény közösség történelme az évszázadokban napjainkig. Történelem által láthatjuk a keresztény közösség fényes és árnyék életét.

7–8. osztály: Isten és az ember útja egymásba kapcsolódik, amely meghatározza a földi élet helyes útját és az örök életet, illetve vallási közösség élete egyénileg és egymással. Isten megáldja és kegyelmével segíti az embert és életét, hogy betöltse hivatását, és megőrizze az Isten gyermekséget.

Ha gyermekét katolikus hit és erkölcstan órára szeretné járatni, beiratkozáskor írásban jelezze igényét az iskola felé.
Tisztelettel: Hasulyó János plébános



Egyéb tájékoztató anyagok:

Mit ad a katolikus hittan?


Meghívás katolikus hit- és erkölcstanra

Tisztelt Szülők!

A következő tanévre, az etika, hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozóan Önök évente egyszer – legkésőbb 2024. május 20-ig – módosíthatják eddigi választásukat.
Amennyiben nem szeretnének változtatni, akkor nincs teendőjük.
Ha igen, akkor a változtatásról kérem, tájékoztassák gyermekük osztályfőnökét!

Hajdúböszörményben is bemutatták a KRÉTA nyelvoktató applikációját

rek segítségével ismerhették meg a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modult (IFM)március 5-én. A nyelvoktatásnak régi hagyományai vannak mind a rendezvény helyszínéül szolgáló intézményben, mind az egész tankerületben, s az idegennyelvi kompetenciák fejlesztése kiemelt feladat ma is.

A KRÉTA IFM modult hazánk valamennyi általános és középiskolája ingyenesen használhatja, ahol a KRÉTA elektronikus adminisztrációs rendszer működik. Tanár és diák számára készült felületeken angol és német nyelvet lehet tanulni önállóan, illetve tanári segédlettel. A diákok már a KRÉTA tanulói appot megnyitva is eljuthatnak a Nyelvtanulás menüig, a pedagógusok számára pedig a KRÉTA DKT felületéről érhető el a szintén ingyenes Tanári nyelvtanulás menü.

Cél a nyelvtanulás megszerettetése

A KRÉTA IFM Nyelvi börze programja három részből állt: elsőként egy különleges online nyelvórához csatlakoztak a tankerület távolabbi intézményeinek tanárai és diákjai Microsoft Teams segítségével, és kivetítőn követték az órát és aktívan részt is vettek azon. Ezt követően a Bocskai-iskola tornacsarnokában egyszerre több állomáson, 45 perces foglalkozások keretében a modul angol és német oktatóprogramjával ismerkedtek a tanulók.

– A Nyelvi Börze azért jött létre, hogy megismertessük az alkalmazással a diákokat és a tanárokat, megmutassuk csínját-bínját, hogyan érdemes és lehet használni. – mondta el az eseményen Miholics Zoltán KRÉTA IFM szakmai vezető. Majd hozzátette: valójában az a cél, hogy megszerettessük a nyelvtanulást, s annak a játékos formáját megmutassuk. Nem kell feltétlenül tankönyvekhez ragaszkodni, hiszen ez teljesen automatizált, digitalizált rendszer, amelyhez asztali gépen, tableten, valamint androidos és IOS operációs rendszereket használó mobileszközökön lehet kapcsolódni.

Németből a középfokú, angolból a kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig lehet eljutni az alkalmazás használata során. A leckék „gamifikáltak”, azaz játékon alapulnak, interaktívak, a beszédre nagy hangsúlyt fektetnek. Videós leckék köré csoportosulnak a tananyagok, mindig valamilyen valós élethelyzetet mutatva be, ezzel kapcsolatosan megjelenítve az elvégzendő feladatokat. A trükk éppen az, hogy aki nyelvet tanul, úgy érzi, hogy játszik  – emelte ki a szakember hozzátéve, hogy az applikáció erősíti a motivációt. Mérések bizonyítják, hogy 42 százalékkal nő egy 2-3 hónapos használat után a tanulás iránti motiváció.

– Ez a kulcsa az egésznek. Akik találkoznak az app-pal, tapasztalhatják, hogy jó értelemben rá lehet szokni, ami tanárként kiválóan alkalmazható, hiszen a gyerekek nem tanulásnak érzékelik, miközben pedig hatékonyan fejleszti az idegen nyelvi készségeket – mondta Miholics Zoltán.

E nap délutánján a nem nyelvtanár pedagógusok számára tartottak fórumot a 21. századi oktatás hatékony módszereiről és platformjairól, majd a szülőket is várták a digitális világ veszélyeit és előnyeit megismertető előadásra.